Visszatér a Forza

Már telefonon is elérhető lesz az ismert játék

Visszatér a Forza

A Forza az egyik, ha nem a legismertebb autóversenyzős játék, érthető tehát, hogy sokan kedvelik. A széria rövidesen a mobilvilágban is hódításba kezd.

Forza fejlesztői már tavaly márciusban arról beszéltek, hogy egy ideig nem adnak ki újabb verziót a legendás autóversenyzős programból, amit sokan csalódásként éltek meg. Most kiderült, hogy annyira azért nem kell szomorúnak lenni, mert lesz új játék, csak nem konzolokra vagy PC-re.

A hír azért is lett felkapott, mert a Forzához tartozó videojátékok eddig csak a két felületen tették tiszteletüket, telefonokra vagy táblagépekre még nem készült játszható verzió. A Samsung új Galaxy telefonjai keddi bemutatóján azonban elhangzott: a Forza a kisképernyős eszközökre is megjelenik, méghozzá egész hamar, idén áprilisban.

A készítők ugyanakkor nem egy teljesen új játékot tesznek le az asztalra, hanem a Windows 10-es gépekre ingyen elérhető Forza Street nevű kiadását alakítják át úgy, hogy az mobilokon is működjön. A Forza első kiadása több mint 15 éve jelent meg, és számtalan változat készült belőle, telefonra viszont egyik sem jött ki.

A közelgő megjelenéshez (sajnos) némi csavar is társul, a játék ugyanis először az új Galaxy eszközökön lesz kipróbálható. Utóbb valahol persze érthető, hiszen a bejelentés egy Samsung szervezte eseményen hangzott el. A program később ugyanakkor más készülékekre is megjelenik és a vonatkozó honlap szerint az Apple telefonjaira, valamint táblagépére is elkészítik.