Szerelem 40 felett

Nemcsak a húszéveseké a világ!

Szerelem 40 felett

A társukat elvesztett, vagy elvált férfiak és nők bolond szerelme talán nevetséges a 20-as korosztály számára, de a szerelem egyáltalán nem csak a fiatalok privilégiuma. Egy társasági összejövetelre sminkelő, öltözködő nő belülről fakadó, természetes vágya a tetszeni akarás. Társat akar találni a számára még hátralévő 10-20-30 évre. A fiatalabb korosztály összemosolyog az idősebb, kézen fogva járó párok mögött, az ifjúság hajlamos azt hinni, csak ők lehetnek őrülten szerelmesek. Pedig az embernek halála pillanatáig vágya, hogy partnert találjon, hogy az ellenkező nem képviselői csodálják, szeressék, dicsérjék. Senki ne szégyellje, ha 40-50 éves korában ismét ebbe az euforikus állapotba kerül, ha szerelmes lesz, és csakúgy, mint 20 éves korában eltölti ez az „őrület”.

Természetesen egészen más szerelem ez, mint a kamaszkori, vagy a Nagy Ő-vel való szerelmünk, talán már kevesebb benne a testi vágy, de maga az érzés ugyanaz. Láthatunk még olyan úriembert, aki előveszi rég nem hordott öltönyét a szekrényből és amúgy lovagias módon, vörös rózsával érkezik a találkára. Aztán később ez a férfi és párja talán majd összeölelkezve sétálnak egy parkban. Ez egyáltalán nem nevetséges és nem lebecsülendő. 40 felett is éppúgy nyitottak vagyunk a szerelemre, partnert szeretnénk, sokan újra is házasodnak ilyenkor.

Ezekben a késői románcokban pont az a jó, hogy addigra mindenki akkora élettapasztalattal rendelkezik, hogy ritkán végződik csalódással a dolog. A nagy újrakezdők jól tudják, hogy minden egyes kapcsolat egy sor fontos dologra tanít meg, melyet későbbi kapcsolatainkban felhasználhatunk. Vagyis később majd jobban törvényszerű. Nem kell tehát sem megijedni, sem szégyellni érzéseinket, bátran fel kell vállalni és meg sem hallani az ellenérveket. A Nő haláláig Nő marad, és a Férfi is Férfi, és úgy vonzzák egymást, mint mágnes a vasat.