Római kori játékok Óbudán

Repüljünk vissza időben és térben Rómába!

Római kori játékok Óbudán

Minden év januárjában Óbudán megrendezik a gyerekek és felnőttek számára egyaránt különleges Római kori játékokat, ami remek program az év elején. Az elején, hogy a kisebbek is megérthessék a miérteket, az ő nyelvükön játszva egy interaktív előadás kapcsán bemutatót tartanak. Ezután különféle szabadon választható kézműves programok várják a családokat, majd be is öltözhetnek udvarhölgyeknek és harcosoknak.

Külön fotós is a rendelkezésre áll a háttérdíszlet előtt pózoló családoknak, természetesen beöltözve, így megörökítve az élményeket.

Az itt készített saját kis Colosseumunkat vagy éppen kardunkat haza is hozhatjuk díjmentesen, ez ugyanis az árban benne van.

Az étkezés is korhű, gyönyörű díszítéssel ellátott étkészletekkel fogyaszthatjuk el az ebédünket.

A délután folyamán színészek játszák el a viadalakot, természetesen bevonva ezzel a nézőközönséget is.