Nyolc méter magas lombkorona-sétány épül a Tisza-parton

A Tisza árterén különleges Lombkorona Házat és Sétányt alakítanak ki a helyi turizmus fellendítése céljából.

Nyolc méter magas lombkorona-sétány épül a Tisza-parton

A sétány 8 méter magasan lesz, így nem érinti a Tisza folyó ingadozó vízállása. A Nagykörű Községi Önkormányzat honlapja szerint a sétány a Tisza gátjáról vezet az épülethez 300 méter hosszan, az ártéri erdőben. A térség többi településével összefogva szeretnének vonzó programokat kínálni a látogatóknak. A Lombkorona Ház épületében multifunkciós rendezvénytér és színpad kap helyet, továbbá lesz itt melegkonyhás étterem is, melyhez egy fedett és egy nyitott terasz is tartozik. Az étterem melletti üzletben strandolással, horgászattal, kerékpározással kapcsolatos felszereléseket lehet majd kapni, az épület aljában pedig komplett vizesblokkot hoznak létre mosdóval és tusoló résszel, javítva a strandolás körülményeit. A Lombkorona Ház mellett egy játszótér is készül, mely természetes alapanyagú eszközök bevonásával hoznak létre. További terveik között szerepel szabadtéri társasjátékpark, csillagvizsgáló és egy egyszerűbb kalandpark kialakítása is. A beruházás a tervek szerint idén októberre készül el.