Mi a különbség a melegek és a transzvesztiták között?

Amit a transzvesztitákról mindig is tudni akartál 1. rész

Mi a különbség a melegek és a transzvesztiták között?

Azok, akik a saját nemükhöz vonzódnak, nemi identitás zavarral rendelkeznek. Nem tehetnek róla. Már szinte egészen kis koruk óta azt érzik, hogy egészen mást testbe születtek, mint amit éreznek. Őket nevezzük melegeknek, attól függetlenül, hogy férfiról vagy nőről van szó. Ha a család ezt erőszakkal elnyomja, vagy az illető meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, akkor egy darabig sikerül ezt elnyomnia önmagában. De eljön az a pillanat, amikor már nem bírja tovább, és felvállalja önmagát. Ilyenkor történhetnek furcsa dolgok, házasság is szétmehet akár, vagy a családja kitagadja az amúgy is sérült lelkű embereket. A melegség eredendően nem egy választott életforma.

 A transzvesztitizmus is a homoszexualitás egyik válfaja. Az ebben szenvedő egyének a másik nem ruháját veszik fel, próbálnak hasonlítani a másik nemhez, de csak abban hasonlítanak a melegekhez, hogy férfiként férfivel létesítenek szexuális kapcsolatot. Azonban ez csak időszakos, az ilyen emberek általában élik a biológiai nemüknek megfelelő életet. Partnert viszont beöltözve mennek szerezni. Ebben hasonlítanak csak a melegekhez, hogy ha sor kerül a nemi érintkezésre, az a saját nemével fog történni.

A transzvesztiták belső kényszerként élik át sajátos magatartásukat, ami nagy kielégülést hoz számukra. Nekik speciális ingerek kellenek a kielégüléshez, és az ilyen jellegű szexualitásnál  a partner inkább csak tárgy, vagy az eszköz szerepét tölti be.. Sokszor valamilyen egyéb tárgy szükséges a kielégüléshez, ezért fétisiszta  jelleggel is társul. A transzszexuális emberek rendkívül boldogtalanok, szomorúak. Semmilyen kezeléssel, pszichoterápiával sem tudnak változtatni az  identitásérzésen. Ennek fő oka abban van, hogy nincs igazi motivációjuk, a lelkük mélyén nem akarnak változni. Ebben hasonlítanak a melegekhez, akik szintén nem tudnak lemondani a szexuális vonzódásukról, mivel az sokkal mélyebbről ered.

Ezek a jelenségek nem egyszerűen rossz szokások, amikről csak le kell mondaniuk, és minden a helyére kerül. Nem, ezek a jelenségek több tényező hatására alakulnak ki, amiben a hajlam és pszichológiai hatások egyaránt szerepet játszanak.