Melyek azok a csillagjegyek, akiknek sosem kellene randizniuk?

Ha egy kicsit is hiszel a csillagok erejében, akkor erősen ajánljuk, hogy randi előtt azért óvatosan derítsd ki, hogy milyen horoszkópú a kiszemelted!

Melyek azok a csillagjegyek, akiknek sosem kellene randizniuk?

A csillagok sosem hazudnak, pont ezért érdemes szem előtt tartani, hogy melyek azok a csillagjegyek, akik nem illenek össze. Most összeszedtük nektek ezeket!

1. Kos-Bak

Ez a két jegy talán a legellentétesebb mindközül. Míg a bakok erősen betartják a saját szabályaikat, addig a kosok kifejezetten szabálysértőek. Ebből kifolyólag másból sem állna a kapcsolat, mint színtiszta kritizálásból.  A bakot idegesíti a másik fél szókimondása, ráadásul megrémíti a spontaneitás. Az egyetlen közös tulajdonságuk, hogy mindketten munkamániások, de a Kos jegyűek szeretnek költekezni, a másik pedig inkább spórolós típus.

2. Bika-Vízöntő

A Vízöntők igazán lázadó jellemek, míg velük ellentétben a Bika jegyűek hagyományőrzőek és szabálykövetőek. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbiak kedvelik a luxust és a pompát. Az együtt nyaralásuk maga lehet a pokol, mivel az egyik fél inkább egy hátizsákkal indul útnak, addig a másik már az ötcsillagos szállodákat böngészi.

3. Ikrek-Skorpió

Az egyetlen dolog, ami igazán jól működhet eközött a két jegy között, az a szex. Minden másra tökéletesen alkalmatlanok együtt, hiszen az Ikrek játékosságra és szórakozásra vágynak, addig a Skorpió minél gyorsabban szeretne elköteleződni.