Hozzátáplálás a babáknál

Mit adhatunk a babánknak és mennyi idős kortól?

Hozzátáplálás a babáknál

A babák hozzátáplálása leginkább 4 hónapos kortól javasolt, és azt is apránként. A boltokban már kaphatóak különböző bébiételek, de ha nem szeretnénk a babánk pocakját leterhelni, akkor inkább maradjunk az otthon elkészített püréknél. Elsőkörben érdemes gyümölcsökkel kezdeni, lehetőleg 3-4 napon keresztül ugyanazt az ételt adjuk, hogyha véletlenül bármi tünet fellép, akkor legyen kiindulópontunk. Leginkább az összetört banánt, pürésített őszibarackot és reszelt almát szokták javasolni kezdésnek. 6 hónapos kortól ha már fogacskák is kint vannak, érdemes vasat is juttatni a szervezetbe főtt hús formájában, nagyon apró darabokra vagy szintén pürésítve adni. Ilyenkor már a főtt krumpli húslével is nagyon közkedvelt. Ha gyermekünk nem laktózérzékeny, nyugodtan ehet két-három naponta túrórudit vagy krémtúrókat, mert a tej által ebben is sok a természetes vitamin.

Erőltetni semmiféleképpen nem szabad semmit, és a legfontosabb, hogy apránként és óvatosan szoktassuk hozzá az új ízekhez. Egy idő után rutinszerűen elfogja tudni dönteni az anyuka és a baba is, hogy melyek azok az ízek, amiket szeret.