Honnan tudhatjuk, hogy rossz irányba halad a házasságunk? Íme 3 dolog, ami erre mutat rá!

Ti bele szoktatok gondolni a mindennapjaitokba, hogy vajon jól működik-e a házasságotok? Ha felteszik nektek ezt a kérdést, gondolkodás nélkül rá tudjátok vágni, hogy igen? Vagy esetleg el kell rajta gondolkoznotok, és mentegetőzni, hogy problémák mindenhol vannak?

Honnan tudhatjuk, hogy rossz irányba halad a házasságunk? Íme 3 dolog, ami erre mutat rá!

Pszichológusok szerint három feltétel szükséges, amely egy érett párkapcsolat működéséhez elengedhetetlen.

1. Az első az intimitás, amely a bensőségességet, a kötődést, az énfeltárást, a bizalmat testesíti meg.

2. A második a szenvedély, a vonzalom, a vágy, az erotikus érdeklődés, ami a másik felé húz.

3. A harmadik pedig az elköteleződés, a döntés, hogy hajlandóak vagyunk energiát fektetni az adott kapcsolatba.

A házasságok egyik legnagyobb buktatója, ha a komponensek hiányoznak, de az is okozhat problémát, ha ezek valahogy sérülnek.

1. Nem érzed magad vonzónak a párod mellett 

Ha nem érezzük vonzónak magunkat a bőrünkben, ennek mindenképp járjunk utána. És bár ez lehet egy saját magunkkal kapcsolatos probléma is, megeshet az is, hogy a párunk viselkedése is befolyásolja a közérzetünket.

Ha a társunk felől hiányoznak visszajelzések, első módszerként próbáljunk meg mi is adni, hátha ettől ő is változtat az attitűdön. Fogalmazzunk meg mi is pozitív, elismerő gondolatokat felé és kérjük tőle, hogy próbáljon meg ő is picit többet bókolni. Ha pedig a bántó megjegyzések szaporodnak el, ezt is mindenképpen jelezzük vissza és próbáljuk megtalálni a probléma gyökerét.”

2. Megtörik a szexuális intimitás

A pszichológusok arra bíztatnak minket, azért ne ijedjünk meg, ha néha picit alábbhagy a lendület, hiszen teljesen normális, hogy néha több, néha kevesebb vágy ébred bennünk egy hosszabb távú kapcsolatban. Amikor azonban teljesen megnyíltunk, könnyen megeshet, hogy ez az egész kiszámíthatóvá válik és bekacsint az unalom.

Vigyünk fantáziát, kreativitást a mindennapokba, figyelmünk fókuszát irányítsuk a másik felé. Kommunikáljunk, váltsunk pikáns üzeneteket, teremtsünk randi estéket. Igyekezzünk készülni, meglepni a másikat. Minőségi időt szánni egymásra

3. Nincs közös jövőkép

Ha észreveszitek, hogy már nem kommunikáltok annyit, külön hozzátok meg a döntéseiteket, ha már nem figyeltek igazán önmagatokra, sem a párkapcsolatra, nem akartok fejlődni, az is erős jel lehet, hogy változtatni kellene.

És erre megint csak azt tudom mondani, hogy próbáljunk meg újraközeledni egymáshoz. Ha képesek vagyunk felvállalni, láthatóvá tenni a nézetkülönbségeket, dolgozni tudunk azon is, hogy egyetértés, kompromisszum szülessen kettőnk között. Így képesek lehetünk együtt, kézenfogva új terveket kovácsolni.

Egy kapcsolati rendszer fenntartásáért mindkét fél felelős, ahogy annak megváltoztatásáért is. Ezt sose felejtsük!