Egységesítik a telefontöltőket?

Tényleg egyforma lesz az összes kábel?

Egységesítik a telefontöltőket?

Már nagyon régóta szeretnénk, hogy végre egységes mobiltöltők legyenek, ám eddig nem sok esélyt láttunk ennek a megvalósulására, annak ellenére, hogy az évek alatt azért tisztult a kép, és három verzióra szűkült a kínálat. Most azonban úgy néz ki, hogy az EU közbeszól, és törvénnyel kényszerítenék egységesítésre a gyártókat.

Jelenleg a micro USB, az USB-C, valamint az Apple-féle csatlakozók vannak elterjedve az okostelefonok világában, és míg az androidos gyártók szépen lassan átállnak micro USB-ről USB-C-re, addig az almás vállalat egyelőre ragaszkodik a saját megoldásához. Ennek leginkább üzleti okai vannak, de a felhasználóknak sokkal kényelmesebb lenne, ha minden készülék ugyanolyan töltőcsatlakozóval lenne ellátva. Nem kellene többféle kábelt magunkkal vinni, ha pedig esetleg otthon maradna a töltőnk, akkor könnyebb lenne kölcsönkérni.

Az EU már régóta küzd az egységes mobiltöltőkért, most viszont eljutott oda a döntéshozatal, hogy törvényileg szabályoznák a kérdést. Egyelőre még folynak a viták, de ha kész lesz a javaslat, és meg is szavazzák azt, akkor komoly változások lesznek a mobiliparban. Nagy valószínűséggel az USB-C lenne az új közös szabvány, így a későbbiekben nem kerülhetne forgalomba micro USB-vel szerelt telefon, és az Apple-nek is váltani kellene.

Az EU egyébként nem csak a felhasználók kényelme miatt szeretne egyféle szabványt, hanem mert így hosszú távon kevesebb elektronikai hulladék keletkezne.

Az Apple-nek természetesen nem tetszik az ötlet, egy korábbi nyilatkozatuk szerint az egységesítés megölné az innovációt, ahelyett, hogy bátorítaná, ráadásul az eddigi Lightning kábelek fölöslegessé válnának, ami növelné az elektronikai hulladék mennyiségét.

További érdekesség, hogy valószínűleg nem csak az okostelefonokra vonatkozik majd a szabályozás, hanem többféle kisebb műszaki cikkre, például tabletekre vagy e-book olvasókra is.