A Google-nek nem kell világszerte érvényesítenie a felejtéshez való jogot

Az Európai Bizottság kimondta, hogy a felejtéshez való jog érvényesítéséről szóló jogszabály hatálya csak az Európai Unióra vonatkozik, nem a világ összes országára. Évek óta megy a vita, hogy a felhasználók kérésére el kell tüntetnie a keresőóriásnak a rájuk vonatkozó adatokat. Maciej Szpunar főtanácsnok azonban úgy vélekedett, hogy a vonatkozó szabályozás kizárólag az EU-n belül érvényes, a harmadik országokból beérkező kérelmeknek nem kell eleget tenni a jelenlegi előírások alapján.

A Google-nek nem kell világszerte érvényesítenie a felejtéshez való jogot

A francia adatvédelmi hatóság és az amerikai cég közötti jogvitában eljáró francia bíróság 2016-ban fordult a luxembourgi székhelyű törvényszékhez előzetes döntéshozatali eljárás keretében, miszerint a felhasználók kérésére szerte a világon el kell távolítania a rájuk vonatkozó keresési adatokat. “A jelenleg hatályos uniós jog nem ír elő olyan kötelezettséget, amelynek alapján a vállalatnak a keresőmotor valamennyi változatán el kell végeznie a törlést” – állapította meg a bírói testület, kiemelve, hogy az eltávolítást ugyanakkor az EU-tagállamok mindegyikében végre kell hajtani. Ezek mellett rámutattak, hogy bár a szabályozás nem teszi kötelezővé a link eltávolítását a keresőmotor valamennyi változatán, azt nem is tiltja meg. Az amerikai óriásvállalat üdvözölte a verdiktet, mondván, azon dolgoznak, hogy megtalálják a kényes egyensúlyt a nyilvánosság információhoz való legitim joga, az adatvédelem, valamint a magánélet védelmének joga között. A most is alkalmazott, úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az Európai Bíróság elé.