A Föld legkisebb országa, a Vatikán

A Rómáról szóló cikkünkben már említettük, de vajon mindent tudunk róla?

A Föld legkisebb országa, a Vatikán

A Vatikánt említettük már egy előző cikkünkben, mint a legkisebb független államot a Földön. Arról is írtunk, hogy jogilag nem tartozik Rómához, pusztán csak körbeveszi minden oldalról, ezt egyébként enklávénak nevezik, a Vatilkánon kívül több hasonló is ismert rég.

A területe mindössze 0,44 négyzetkilométer, vagy 44 hektár, ez nagyjából azt jelenti, hogy elférne egy 670*670 méteres négyzetben. Államformája abszolút monarchia, az államfője pedig a pápa.

Nem csak területileg, lakosságilag is a legkisebbnek számít, 2019-ben 799 fő volt. Ennek ellenére évente több, mint 5 millió turista látogatja meg ezt a miniállamot. Ennek több oka is van, egyrészt számtalan műemlék található itt, másrészt gyakorlatilag ez a keresztény világ központja, ugyanis a Vatikán a mindenkori pápa lakhelye. Ez az egyetlen ország a világon, amely teljes egészében az UNESCO védelme alatt áll, minden egyes négyzetcentimétere a világörökség része.

Turista szemmel nézve már a bejutás is érdekes, a Szent Péter teret leszámítva falak veszik körül a teljes területét. hat kapun keresztül látogathatjuk meg : A Harangok árkádja alatt,a Szent Anna kapun, a Bronz kapuján, a Szent Hivatal bejáratán keresztül, a Perugino kapun, valamint a Vatikáni múzeum bejáratán.

Leghíresebb látnivalók: A Szent Péter tér, ahol a hívők összegyűlnek a pápa által celebrált misére, a Szent Péter-bazilika, amely a maga több mint 15 ezer négyzetméteres alapterületével a világ egyik legnagyobb belső terével rendelkező épülete, nagyjából 60 ezer fő befogadására képes. A Sixtus-kápolna, benne a Michelangelo által készített remekművel, a híres mennyezetfreskóval, mely bibliai történeteket ábrázol. Érdemes megtekinteni még a Vatikáni múzeumot is, valamint híres épület még a Vatikáni Apostoli Könyvtár, mely a világ egyik legrégebbi könyvtára, ahol számtalan értékes iratot őriznek.