50 felett vállaljuk önmagunkat?

Sok 50 év körüli ember készül lehúzni a rolót a szex terén. Visszavonulnak, úgy érzik, nem kellenek már senkinek, ezért nem is akarnak erőlködni.

50 felett vállaljuk önmagunkat?

Ennyi idősen, ennyi pénzzel, ilyen körülmények közt? Ugyan, kinek kellenek így? Jobb, ha inkább a hobbinknak, a barátainknak vagy a háziállatainknak élünk és hagyjuk a párkeresést a fiataloknak. Egyesek már 40 éves koruk körül eljutnak idáig, úgy érzik, hogy nem lesznek már fiatalabbak és egyre kevesebb embernek kellenének igazán. Ehhez biztosan hozzájárulnak a médiából és a „baráti” megjegyzésekből áradó üzenetek, amelyek szerint 50 fölött már nem olyan vonzó az ember, főleg a nők, kiváltképp, ha gyereket is szültek. Pedig ez a korosztály is ugyanolyan kívánatos, csak sokszor sokkal több önbizalomra lenne szükségük. Legtöbbször azok illetik negatív jelzőkkel ezt a korosztályt, akiknek kevés az önbecsülésük és inkább másokat ócsárolnak. Sokszor pedig pont azok mondanak le magukról, akik korábban a szépség és a fiatalság bűvöletében éltek. Mikor már nem tökéletesek, összezuhannak. Vannak olyanok, akik inkább lemondnak arról, hogy nevetségessé váljanak azzal, hogy ennyi idősen is szexuális életet élnek, szerelmesek és ezt kirakják a kirakatba. Egyesek egyenesen ízléstelennek tartják, ha az ötvenes korosztályhoz tartozó szerelmesek az utcán egymáson csüngenek. Nem ártana, ha azok, akik így gondolják, megállnának egy pillanatra és elgondolkodnának az élet értelmén. Sokan a rosszalló megjegyzések és a társadalmi „elvárások” miatt inkább lemondanak arról, hogy felvállalják magukat és a kapcsolatukat és boldogok legyenek. Mégis kit érdekel, hogy mit szólnak mások? Nem ők élik az életünket, nem ők boldogok vagy boldogtalanok helyettünk a kapcsolatunkban és nem is függünk a véleményüktől. Nem szabad senkinek megfosztania magát a saját boldogságától csak azért, hogy vajon mások mit szólnak. És szerencsére vannak azok, akik harmincas, negyvenes éveik végére találnak magukra sok-sok önfeláldozás és kudarc után és pont ezért nem hajlandóak beállni abba a sorba, amibe az előzőekben írtak tartoznak. Ők azok, akik merik vállalni magukat, a nevetőráncaikat és elfogadják saját magukat és párjukat is úgy, ahogy vannak. Őket nem fogja érdekelni, hogy ki mit szól és kinek mi a véleménye. Ebbe a csoportba tartozók 50 évesen is meg merik fogni a barátnőjük kezét az utcán és fütyülnek a kollégák és ismerősök véleményére. És nekik van igazuk!