10 mérföldkő a párkapcsolatban

Ezek vezethetnek a következő lépcsőfokhoz a szerelemben

10 mérföldkő a párkapcsolatban






Az első csók, első együttlét, egymás bemutatása a szülőknek, összeköltözés, eljegyzés, házasság, gyerekek megszületése: ezek mind fontos mérföldkövek egy kapcsolat életében. Ennek ellenére sok más kisebb, mégis jelentős esemény is van, ami szinte észrevétlenül, de mégis nagy szerepet játszik a felek összecsiszolódásában. Az alábbi tíz lépés fontosabb, mint azt gondolnánk.


1. Az első közös vásárlás a bútorboltban
Egy Ikeás kirándulás igaz érzelmi hullámvasút. Először mindenkit elvarázsol a jól kialakított áruház, aztán jönnek a kis nézeteltérések, miszerint milyen bútort kellene venni, melyik osztályon mennyi időt eltölteni, végül pedig az igaz kapcsolatépítő feketeleves: a megvett bútorok kínkeserves összelegózása.

2. Napközben levetkőzni a másik előtt
Senkinek sincs tökéletes teste és ezért sokan feszélyezve érzik magukat, ha a párjuk előtt nappali fényben kell teljesen meztelenül mutatkozniuk. Amikor ez először megtörténik, az egy fontos mérföldkő, hiszen azt jelzi, hogy már nincs semmi takargatnivalónk a másik előtt.

3.Betegség
Az esküvői fogadalomban nem véletlenül van benne, hogy betegségben is ki kell tartani egymás mellett. Ha megbetegszel, sokat elárul a másikról, hogyan viselkedik veled: Ha odaadó és aggódik érted, akkor az biztos jele annak, hogy szeret. 

4.Smink nélküli arc felvállalása
A kapcsolat elején minden nő órákat tölt a tükör előtt, hogy a lehető legelőnyösebb arcát mutassa szerelmének. Amikor a párod először látja az arcod teljesen smink nélkül, minden álca lehull. Innentől tudod biztosan, hogy nem csak a külsődért van veled.

5.Mikor először sírtok egymás előtt
Ha valaki sír a másik előtt, az azt jelenti, hogy nem szégyelli, hogy abban a pillanatban teljesen sebezhető és minden álarcát levetette. Ez főleg akkor fontos, ha a párod sír előtted, a férfiaknak ugyanis kiskoruktól kezdve azt tanítják, hogy a sírás a gyengeség jele.

 6.Az első közös szelfi
Ez majdnem olyan jelentős mozzanat, mint mikor bemutatjátok egymást a szüleiteknek, hiszen egy közös fotó posztolásával gyakorlatilag „hivatalossá teszitek” és felvállaljátok a kapcsolatot az összes ismerősötök előtt.

7. Mikor először vagytok egymás kísérője
Akár egy céges partiról, akár egy esküvőről van szó, ha együtt mentek, az azt jelenti, hogy büszkék vagytok a másikra és szívesen mutatkoztok vele bárki előtt. 

8. Az első közös utazás
Azt mondják, lakva ismerszik meg az ember, de egy kapcsolatban nemcsak az összeköltözés fontos, hanem az első utazás is. Ilyekor ugyanis rövid idő alatt ér minket sok új élmény, ami által hirtelen ismerjük meg a másikat eddig teljesen ismeretlen oldalairól. 

9. Haláleset
Az élet része a halál és sajnos időnként eltávozik valaki az ismeretségi körünkből. A gyászt megélni nem könnyű, ahogy az sem, hogy tudjuk, a másiknak mire van szüksége ebben a helyzetben. Valaki egyedül szeretne lenni, míg egyesek támogatásra vágynak. Ha egy ilyen fájdalmas élményt együtt dolgoztok fel, a kapcsolatotok szorosabbá válik. 

10. Mikor először mutattok meg egymásnak valamit, amire büszkék vagytok
Mikor először osztjátok meg a másikkal valami rejtett tehetségeteket, az mindig különleges pillanat. Akár te énekelsz neki, akár ő gitározik neked, azt jelenti, a másikat belép egy belsőbb körbe, ahova csak kevés embert engedtek be.