10 jel, ami arról árulkodik, hogy nem kellünk eléggé!

Sokszor egy kapcsolatban valamelyik fél nem veszi észre, hogy nem stimmelnek a dolgok. De hogyan vegyük észre, ha valami nem oké?

10 jel, ami arról árulkodik, hogy nem kellünk eléggé!

Az élet elég nagy mókamester, és gyakran hoz minket olyan helyzetbe, hogy társat keresünk, ismerkedünk. Beszélgetünk, igyekszünk megismerni a másikat. Ahogy kezd nőni bennünk az érdeklődés a másik iránt, esetleg már érzésekkel kezdünk hozzá kötődni, bizony könnyen előfordulhat, hogy nem várt reakcióval találjuk magunkat szemben. Ilyenkor érdemes kissé kritikus szemmel figyelni a történéseket, mert észrevehetünk olyan jeleket, amik arra utalnak, hogy mi nem vagyunk elég fontosak a másik fél számára. Nézzük csak végig mik lehetnek ezek a jelek!

1. Ha a férfi odáig van értünk, akkor természetesen a lehető legtöbb időt velünk szeretné tölteni. Persze nem arra kell gondolnunk, hogy állandóan erre vágyik, hiszen mindenkinek szükség van némi egyedüllétre. De ha azt tapasztaljuk, hogy már rég nem találkoztunk és mindig csak a kifogásokat gyártja, akkor érdemes elgondolkodnunk pár dolgon.

2. Nem hajlandó áldozatot hozni a kapcsolatunkért. Persze, tisztában vagyunk vele, hogy a férfiak alapból kényelmesek. Ez rendben is van. Viszont ha azt észleljük, hogy nem hajlandó minimális áldozatot se hozni értünk, valami kis dologról lemondani, ez arra utal, hogy az érzelmei nem elég erősek.

3. árulkodó jel, hogy nem lehet vele tervezni. Ha már együtt töltöttünk több időt, és esetleg vele terveznénk egy nyaralást, de ő csak legyint, hogy messze van még, vagy majd lesz valahogy, na akkor sem kellünk eléggé.

4. jel, amikor nem akar bemutatni a barátainak. Mondjuk lemondja a randinkat, mert össze kell futnia a barátjával, vagy valami hasonló okot mond, az is arra utal, hogy nem vagyunk elég fontosak.

5. Ha többször is azt mondja, hogy ha nem jó, akkor szakítsunk. Ha a férfi szerelmes, még véletlenül sem tudná elképzelni a szakításnak még a gondolatát sem. Mert fontosak vagyunk neki.

6. Nem válaszol az üzenetekre csak órák múlva. Látjuk, hogy elolvasta, de nem reagál. Néha előfordulhat, hogy olyan helyzetben van, hogy nem tud azonnal válaszolni, de természetesen nem rendszeresen. Szerintem ezt mindannyian így gondoljuk.

7. Nem tartja be az ígéreteit. Ha csak ígérget, az megint arra utal, hogy nem vagyunk fontosak.

8. Nem kíváncsi ránk, nem kérdez. Mindannyian tudjuk, hogy a férfiak is kíváncsiak. Szeretik tudni, hogy minek örülnénk, mivel tudnának meglepni minket. Ha nincsenek erre utaló jelek, akkor az arra utal, hogy közömbösek irántunk.

9. Meg sem fordul a fejében, hogy bemutasson a szüleinek. Ha a pasinak ez eszébe sem jut, nem kíváncsi a te családodra sem, mert nem vagy annyira fontos neki.

10. Sosem hív először. Ha mindig te csörögsz rá először, vagy csak részegen hív fel magától, sajnos akkor ennyi a történet. Nem kellesz eléggé. Láthatjuk ebből is hogy egy kapcsolat kialakítása buktatókkal jár, nem árt nyitott szemmel járni.